Isteni Ige Társasága - Societas Verbi Divini
  • Telefon:+36 94 562 208
  • E-mail:verbita@verbita.hu

Ima és hűség, mint megtartó erő

calendar_today 2021. 09. 13.

Nekünk Verbitáknak, a szeptember 8-i dátum, mindig kettős ünnep, hiszen ezen a napon, az mellet, hogy megünnepeljük a Boldogságos Szűz Mária születésnapját, az Isteni Ige Társasága születésnapját is ünnepeljük. Az ünnepet még felemelkedőbb, ha ezen a napon valamelyik rendtársunk fogadalmakat újít, örökfogadalmakat tesz, vagy esetleg valakinek éppen jubileumi évfordulója van.


Idén szeptember 8-án, részesei lehettünk ezeknek az ünnepet emelő eseményeknek. James Jimson megújította szerzetesi fogadalmait egy évre, Klau Yulius és Sudarman Aloysius Gonzaga testvéreink pedig örökfogadalmat tettek, valamint Tóth Zoltán atya pedig ezen a napon ünnepelte, hogy 25 évvel ez előtt 1996-ban, a Szent Imre Missziósház kápolnájában első fogadalmat tett a noviciátus után.
Jó érzés volt, hogy az egész tartomány részt vett ezen a rendi ünnepségen, sőt P. Peter Dusicka atya is a Szlovák Rendtartományból, tiszteletét tette ezen ünnepünkön. Jelen volt még a helyi, a jelenlegi plébános és a celldömölki plébános is. Eljöttek a budapesti alkalmazottaink, barátaink, jótevőink, a kőszegi polgármester úr és kőszegi hívek is tiszteletüket tették.


A kápolna, indonéz színekben fogadott mindenkit, már a reggeli zsolozsmára. A szentmisén indonéz rendtársaink és az újmisés Márkó atya vezették az énekeket. Tartományfőnök atya buzdította fogadalmat megújító testvérünket és az örökfogadalmakat tevő testvéreinket az imádságos életre és az Istenhez való hűségre, ami megtartó erő egy szerzetes számára.
A szentmise végén, Algon testvér, Yulio nevében is megköszönte mindenkinek a segítséget, akik elkísérték őket, eddigi szerzetesi útjukon. Mivel az egész szertartás fel lett véve videóra, így Algon testvér indonéz nyelven is szólt, ha majd otthon Indonéziában is látni fogják a felvételt, így ők is részesüljenek ebben az ünnepben és köszönetben.
A szentmise után következett egy vidám és kellemes együttlét a Szent Imre missziósház ebédlőjében. Bízunk benne, hogy ezt az ünnepet, évről évre egyre többen és a szebb jövő reményében tudjuk majd ünnepelni Magyarországon!

Juhos Ferenc SVD

További hírek

Online Kápolna - Steyl - Hollandia

Online Kápolna - Steyl - Hollandia

2022. 01. 15.

A Janssen Szent Arnold online kápolna létrehozásának immáron tizenegyedik évét ünnepeljük. 2011. januárjában indult el.

Janssen Szent Arnold ünnepe a Bicskei Plébánián

Janssen Szent Arnold ünnepe a Bicskei Plébánián

2022. 01. 15.

„Az örömhír hirdetése az első és legfőbb cselekedete a felebaráti szeretetnek…” Janssen Szent Arnold