Isteni Ige Társasága - Societas Verbi Divini

A verbiták Körömben

Még mindig élénken élnek bennem Lourdu atya 2013-ban mondott szavai. „Azzal kezdtem, hogy házról házra elmentem és meglátogattam a családokat. Megszerettem őket. Mertem őket megérinteni, mertem őket átölelni, mertem őket emberi módon megszólítani és így vezetni őket Jézushoz. Hála a Jóistennek, bárhol voltam itt a faluban, bármelyik családnál, ezt a szeretetet vittem, semmi mást. Szent II. János Pál pápa azt mondja: A család az egyház útja. Mindenképpen úgy gondolom, egyházunknak most közelebb kell kerülni az emberekhez. Próbáljunk meg a peremre menni, próbáljunk meg kimozdulni a plébániáinkról, az épületekből az emberek felé.”

Lourdu atya először missziós gyakorlatként került Körömbe, 2011-ben. 2013-ban már felszentelt papként, mint ismerős érkezett ide a plébániára.

Ha távolabbra tekintünk, akkor Kuklay Antal atya 30 éves körömi szolgálata és szeretete alapozta meg a környék vallásos lelkületét. Nem véletlenül beszélt róla nagy elismeréssel – 2022-ben a Szent II. János Pál Katolikus Általános Iskola új szárnyának alapkő letételénél Dr. Ternyák Csaba egri érsek is, akinek szavai kapcsán megtudhattuk, hogy ő volt az, aki hosszú éveken át lelkipásztorként felkarolta az itt élő roma közösséget, akiket úgy vezetett be a mindennapi életbe, hogy az önértékelésük egyre jobban kiteljesedjék. Az ő közreműködése révén lettek ennek a térségnek verbita lelki vezetői, akik tovább vitték Kuklay atya örökségét és felkarolták ezt a települést.

Ma, a körömi plébániai kormányzó Albert atya és káplánja Marco atya, ugyanazzal a verbita lelkiséggel viszik tovább a megkezdett munkát, ahogy azt elődei tették.

Az iskola alapkőletétele és annak felszentelése kapcsán kérdezem Albert atyát a kezdetekről.

Köröm és társfiliái, mikor és hogy kerültek a verbiták gondozásába?

Albert atya: 2011 óta dolgoznak a verbiták ebben a régióban. Kuklay Antal atya ötlete volt, hogy verbiták jöjjenek ebbe a térségbe. Neki szerteágazó kapcsolatai voltak Belgiumban, Hollandiában, Németországban, így jól ismerte a verbita missziós rend nemzetközi tevékenységét is. Amikor közeledett nyugdíjba vonulásának ideje, akkor megbeszélték az érsek atyával, hogy a verbiták vegyék át a lelkipásztori feladatokat a körömi és girincsi plébániákon. A verbita elöljárók, a provinciális atya is beleegyezett és így született meg a megállapodás az egyházmegye és a verbiták között.

Modestus atya volt az első verbita plébános, akit Juhos Ferenc atya követett és most én vagyok a harmadik verbita szerzetes, mint körömi plébániai kormányzó. A verbita misszió és gondolatiság érezhető és megtapasztalható. Különösen fontos szerepe van a cigány pasztorációnak, amit indítottunk, illetve folytatunk. Ma már mind az öt környékbeli településen vannak ilyen kis missziós közösségek, különösen a gyermekek részére. De elődeim már elindították a család pasztorációt is. Külön foglalkozunk a fiatalokkal. Együtt működünk a Romano Teatro kulturális egyesülettel, akik a fiataloknak művészeti képzést biztosítanak. Ők a legkülönbözőbb helyeken szerepelnek szerte az országban, és természetesen fellépnek a missziós ünnepeken is. Szemmel látható 6 év alatt a fejlődésük.

Milyen emlékeid vannak az első körömi tartózkodásodról?

Marco atya: Amikor először jöttem Körömbe, akkor a missziós gyakorlatomat töltöttem Magyarországon. Első évet Budapesten, másodikat Vasváron és a harmadikat Körömben. Minden új volt itt nekem. Emlékszem, hogy vasárnap érkeztem és hétfőn már tanítanom kellett az iskolában, két osztályban is. Elején nagyon nehéz volt. Még nem ismertem a kultúrát. Az itteni gyerekekkel kicsit másképpen kellett foglalkozni. Idő kellett, míg lassan rájöttem, hogyan kell szolgálni itt Jézust. Kispapként a legnagyobb kihívásom ez volt. De sokat kaptam Isten kegyelméből. Most, hogy újra itt vagyok, sok fiatal jön hozzám, hogy meg szeretne látogatni, mert emlékeznek rám.

Hogy fogadták a verbitákat Körömben?

Albert atya: Úgy érzem, hogy az itteni lakosság nyitott a verbita rend felé. Lehet, hogy furcsa volt nekik, amikor Kuklay atya elment és jöttek a verbiták. Látták, hogy külföldiek, kíváncsiak voltak, hogy milyenek, hogyan beszélnek, hogyan prédikálnak magyarul. Talán a kíváncsiság is több embert vonzott a templomba, de nyitottak voltak. Jól fogadták Modestus atyát és József atyát is, aki már visszament Indiába szolgálni. Amikor Lourdu atya jött már ismerősként fogadták, így nagy lendülettel kezdhetett a cigány pasztoráció tovább építésébe. Az ő idejében ünnepelték meg először a Roma kultúra világnapját, amit azóta minden évben megtartanak. Ilyenkor megemlékeznek a cigány holokausztról, és virrasztásokat szerveznek. Rendszeresen kirándulunk a gyerekekkel Budapestre. Így alakult ki a kölcsönös befogadás egymás iránt. Mikor én ide kerültem, már ezt természetesnek vették, ezért könnyen tudtam velük kommunikálni. Természetesen van mindig egy két ember, aki visszahúzódó, aki nem katolikus, vagy nem hívő, azt mi tiszteletbe tartjuk.

Hogy tudtátok kezelni a magyar roma ellentétet?

Albert atya: Ez számunkra egy igazi missziós kihívás. Hidat építeni a két nemzetiség között. Amikor programokat szervezünk, plébániai szinten szervezzük. Mindenkihez szólunk. Aki ráér és érdeklődik, vegyen rész rajta. A hídépítés a legjobb tanúságtétel a közösségünk nézetéről, a testvéri szeretetről. Csak ha minket, itt lévő verbitákat nézzük: én kongói vagyok, Marco anya brazil. Mi egy színes közösség vagyunk. Ezt próbáljuk továbbadni. Különböző kultúrákból jöttünk, de mindannyian testvérek vagyunk Krisztusban. Nemcsak szóban hirdetjük, hogy szeretjük egymást, hanem tanúságot is teszünk róla. Egyetértünk, és együtt szolgálunk. Ez példa lehet számukra is. Magyarként és romaként együtt testvériségben, békességben kell tudnunk élni, mert Krisztusban testvérek vagyunk.

Marco atya: Szerintem ez a hídépítés fiatal korban könnyebb, mint később. Én Girincsen foglalkozom a gyerekekkel és azt tapasztalom, hogy náluk még nincs probléma abból, hogy magyar, vagy roma származású valamelyikük. Együtt élnek, együtt játszanak, tanulnak. Barátságok alakulnak közöttük. A gyerekek szívében nincs ilyen probléma csak felnőtt korban alakul ki a távolságtartás.

Mi a JPIC Iroda fő feladata ebben a térségben?

Albert atya: A JPIC, annyit jelent, hogy az Igazságosság, a béke és a teremtés védelme. Nekünk verbitáknak négy fő missziós területünk van: a bibliai kommunikáció, koordináció, missziós titkárság, missziós animáció és a JPIC Iroda, amin belül működik a cigány pasztoráció. Ennek egy fontos része a karitatív munka, az adományok szervezése. Így tudjuk támogatni a rászoruló családokat. Van egy osztrák csoport a Club of Roma, akik a mi állandó partnereink. Ők már évek óta hoznak ebbe a térségbe adományokat. Tartós élelmiszereket, ruhákat, gyerekjátékokat. De más módon is támogatjuk a rászorulókat. Veszünk vetőmagot, palántákat és szétosztjuk a családoknak, hogy meg tudják termelni a zöldséget, gyümölcsöt. Fontos, hogy a gyerekek lássák, hogy a család dolgozik a kertben. Lássák a paradicsom, paprika fejlődését. Ez minta számukra. Motiváció arra, hogy az életben dolgozni kell.
Különleges szerepet töltenek be a cigány pasztorációban a roma ünnepek. Ilyen például a Roma Kultúra Világnapja. De ilyenek a gyerekek nyári táborai is. Eddig csak Körömben és Girincsen volt nyári tábor. Ebben az évben már négy tábort szervezünk Körömben, Girincsen, Sajóhídvégen és Kiscsécsen. Itt sok segítőre van szükség, hiszen a táborokban közel 100 gyerek foglalkoztatását kell biztosítani.

Marco atya: Lelkiségi szempontból is fontosak ezek a táborok, mert minden nap imádsággal kezdünk, dicsőítő dalokat énekelünk, és programjaink között szerepel a cigány szentek és boldogok megismertetése és tisztelete. Boldog Ceferino és Boldog Emilia vértanúk példaképek lehetnek mindannyiunk életébe. Ez a lelkiség és az evangelizáció. Most, hogy felszentelt papként visszajöttem Girincsre ez egy új helyzet, más felelősség. Most más szempontból nézem a dolgokat. Jobban meg kell ismerni a családokat, mert eddig elsősorban a gyerekekkel foglalkoztam. Nagy kihívás ez, meghívás Istentől. Először nekem kell befogadnom az embereket, amihez nyitottnak kell lennem. Ez egy tanulási időszak. Jézussal kell járnom, hogy megtudjam, Isten mit akar tőlem ebben az új helyzetben.


Seregély István