A kultúra összeköt

A Magyar Verbita rendtartomány JPIC irodája első alkalommal rendezte meg a Roma Kultúra Világnapját Körömi községben ahol többségben cigány származású testvérek élnek. Ennek a csodálatos kezdeményezésnek a célja az , hogy megtiszteljük és megerősítsük a cigány kultúrát, hagyományait és az értékeit és ugyanakkor megmutassuk a világnak, hogy  milyen különlegesen színes és értékes a cigány kultúra.  A Verbita rend tagjai ( Lourdu atya és a Modesztus atya )  falu előjárói, a vendégművészek, meghívott vendégek és a falu apraja- nagyja, romák és nem romák együtt töltöttük ezt a délutánt,hogy elfeledve minden gondot,bajt, megtaláljuk és élvezzük azt, ami összeköt és felvidít minket. Legyen az egy szép vers, egy vidám jelenet vagy éppen egy gyönyörű hang. Hogy lássuk és átéljük,Isten minden népnek csodás kultúrát adott, és lényegtelen ami elválaszt minket,ha van ami összeköt, s ez a közös szál a KULTÚRA...

Az ünneplés  körmenettel kezdődött. kivonultunk a Sajó partjára, ahol Lourdu atya megáldotta a folyó vizét, majd közösen imádkoztunk. A rendezvény a polgármesteri hivatal kultúrtermében folytatódott. A köszöntők után elkezdődött a műsor, mely nagyon színvonalas volt. A Románo Teatro színészei, hol humorral,hol könnyeket csalva szemünkbe szórakoztattak minket. A gyönyörű Halleluja éneklésével zárták műsorukat,amit a közönség vastapssal jutalmazott. Ezt követően  a szendrőládi cursillos cigány testvérek zenéltek és táncoltak nekünk, nagy sikert aratva. A műsort a körömi ifjúsági roma csoport fiataljai zárták. Ez a  csoport megmutatta nekünk, hogy – a Jpic misszió vezetésével tudnak értéket közvetíteni és értéket teremteni, példát mutatva ezzel környezetüknek. Ez az ifjúsági csoport minden Hétfői összejöveteleiken, zenélnek, énekelnek és imában dicsőítik az Istent a plébánián. Reméljük, hogy egyre többen járnak majd e közösségbe, és az Isten megtartja őket a jó úton. 

Kívánjuk, hogy egyre több ilyen kezdeményezés legyen  , hiszen egy népet csak a kultúrája megtartásával  és emberi méltóságának visszaadásával  lehet felemelni. Az Isten adjon ehhez erőt a Verbita rend tagjainak! Köszönet a munkájukért!

Posgay Andrea

A kultúra összeköt