Húsvét 5. vasárnapja

2017. május 14.

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Ne nyugtalankodjék a szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek. Atyám házában sok hely van. Ha nem így lenne, mondtam volna-e: Elmegyek és helyet készítek nektek? Ha majd elmegyek és helyet készítek nektek, ismét eljövök, és magammal viszlek titeket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. Hiszen ismeritek az utat oda, ahova én megyek!”

Ekkor Tamás így szólt: „Uram, mi nem tudjuk, hogy hova mégy; hogyan ismerhetnénk hát az utat?” Jézus ezt felelte: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam. Ha engem ismernétek, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek őt, és látjátok.”

Fülöp megjegyezte: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk!” Jézus így válaszolt: „Már olyan régóta veletek vagyok, és nem ismersz engem, Fülöp? Aki engem lát, az látja az Atyát is. Hogyan mondhatod hát: Mutasd meg nekünk az Atyát? Nem hiszed talán, hogy én az Atyában vagyok s az Atya énbennem? A szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól mondom, és a tetteket is Atyám cselekszi, aki bennem van. Higgyétek el, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem. Ha másért nem, legalább a tetteimért higgyétek!

Bizony, bizony mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket fogja végbevinni, amelyeket én cselekszem, sőt még nagyobbakat is tehet azoknál, mert én az Atyához megyek.”

Jn 14,1-12

Elmélkedés:

Az ószövetség idején Ábrahám útnak indult, hogy eljusson arra a földre, amelyet Isten ígért neki. A választott nép Isten parancsára útnak indult Egyiptomból, hogy Mózes vezetésével eljusson a neki ígért földre. Isten a későbbi időkben is újra és újra útnak indítja az embereket. S miközben az ember az Isten által neki mutatott utakon jár, utat keres Isten felé. Mert minden lelki útnak az a célja, hogy eljussunk életünk Urához. Az ember persze választhat más utat is, a rossz sehová sem vagy éppen a pusztulásba vezető széles útját.

Nyilvános működésének esztendeiben Jézus szintén úton volt. Járta a falvakat és a városokat, és közben utat talált az emberek szívéhez is. Társakat gyűjtött maga mellé, akiket meghívott, hogy közös úton járjanak. Sokakat hívott, de nem mindenki indult el vele. Új utakat mutatott az embereknek: a megtérés útját, a gyógyulás útját, a próbatételek útját, az igazság útját. A sötétség és a bűn tévútjáról igyekezett letéríteni az embereket. Ő maga is végigment a szenvedés keresztútján, aztán pedig elindult a feltámadás útján. Fáradhatatlanul járta azt az utat, amelyet az Atya jelölt ki neki, s amelyen végig kellett mennie ahhoz, hogy nekünk megmutassa a mennybe vezető utat.

 Szavai szerint az örök életre vezető út keskeny s csak kevesen járnak rajta. Az életre vezető keskeny ösvényt csak kevesen választják, mert a többség a pusztulás széles útján jár.

„Én vagyok az út, az igazság és az élet” (Jn 14,6) – olvassuk Jézus szavait a mai evangéliumban. Az Egyház a kezdetek óta hittel vallja, hogy egyedül Jézus az út, aki elvezet minden embert az Atyához, ő az igazság, aki szabaddá tesz minket és ő az élet, aki örömre gyújtja szívünket.
E kijelentések igazságát akkor tapasztalhatjuk meg, ha nem csak szavainkkal valljuk mindezt imádságainkban, hanem határozottan rálépünk az útra, és elindulunk Jézussal a mennyei Atya felé. A krisztusi igazság megismerése felszabadít bennünket, és a Krisztusban való élet igazi örömmel tölt el. Az igazság útján elindulni azt jelenti, hogy az élet felé törekszünk. Ez az út sok esetben keresztút, pontosan olyan, mint Krisztusé volt. Mégis egyedül ez vezet az üdvösségre. 

Jézus, aki azt mondta magáról, hogy ő az út, újra és újra útnak indul napjainkban, hogy meghívjon minket: legyünk útitársai az Atya felé vezető úton! Engedjük, hogy Jézus a mennyei Atyához vezessen minket! Ámen.

P. Tete Remis SVD